A Lomography jelenség
Előző cikkemben arról írtam, milyen megoldások vannak arra, hogy kiváló minőségű digitális fotóinkat úgy „rontsuk el”, hogy retrós, életlen, színtorzult, vignyettált képek legyenek belőlük. De miért is csináljuk ezt? Hogy lehántsuk fotóinkről a ránk erőszakolt megapixel- és bemozdulásmentesség kényszert.
Nekem például jobban tetszik egy bemozdult kép egy befagyottnál. A bemozdult képben lendület van, dinamika, cselekmény. A kevésbé éles képeket nem kell retusálni sem, azonnal szépek rajta a szereplők 🙂
És szeretnivalóak!!!!! 
Két osztrák srác 1991-ben rácsodálkozott egy tíz évvel azelőtt gyártott kezdetleges kis orosz LOMO műanyag fényképezőgépre, ész nélkül kattingattak vele pár tekercs filmet, majd beleszerettek a végeredménybe… 1992-ben létrehozták a „Lomography társaság”-ot, és megalkották a lomográfia „tízparancsolatát”, aminek tizedik parancsolata nem volt más, mint hogy „Tekints el ezektől a szabályoktól!”
A fotók felszínre hozzák a kapcsolódó érzelmeket
Fotóterápia
Művészetterápiás munkában segítettem éppen, mikor kezembe került egy könyv: „101 játékterápiás technika”. Mit ad isten, véletlenül a „fényképalbum” játéknál nyílt ki a könyv. Már olvastam máskor is a fotóterápiáról, úgy gondoltam, megosztom a talán mások számára is érdekes felhasználását a fényképeknek:
Sok, terápiába kerülő gyerek képtelen megfelelően kifejezni a gondolatait és érzelmeit. Ez különösen igaz gyász esetén. Meghaladja kapacitásukat az a feladat, hogy azonosítsák, szétszálazzák és szavakba öntsék ezeket. A fényképalbum-technika hozzásegíti az ilyen gyerekeket, hogy biztonságosan, szorongás nélkül, a családi fotókat nézegetve fejezzék ki magukat. A fotók használatával a figyelmük önmagukról a környezetre terelhető, és számtalan azokhoz kapcsolódó érzelem kiváltható.
Pinhole – TTV – Hipstamatic
avagy hogyan készítsünk régies hatású fotókat digitális gépünkkel vagy egy IPhone-nal?
Kezdetben volt a lyukkamera (1830), aztán jöttek a jobbnál jobb objektívek, a jobbnál jobb filmek, beköszöntött a digitális fotózás korszaka, egy darabig még legyintgettünk „a digitális nem múlja felül a filmet”, aztán hipp-hopp néhány dologban felül is múlta…
Durván 175 év múlva a digitális fotó sokszor már bántóan élesnek tűnik, annyira „objektív”, hogy az emberek elkezdtek vágyakozni valami sejtelmesebbre, esetlegesebbre. Lelkes fotósok apró léket eszkábáltak digitális kameráikra, Photoshop trükkök születtek, hogy az utólagos matematikai pixelátszámítások eredményeként valami hasonló szülessen mint nagyon régen.
Még lelkesebb, mindenre elszánt kísérletezők pedig egyszerűen fogtak egy sörösdobozt, beletettek egy darab filmet (fotópapírt) és a fotózás misztikus pillanata előtt (ami eltarthatott akár percekig is) óvatosan eltávolították a fekete szigetelőszalagot a doboz oldalán fúrt lyuk elől. Aztán következett a sötétkamra vöröslő fénye, a fixírillat. Na ez már mágia a javából! (fiatalkoromban kisfiamnak megmutattam, hogyan „jön elő” a papírkép az előhívótálban, és ő csak ennyit mondott: „Apa, te varázsló vagy!”) Bizony Merlinnek lenni vérpezsdítő élmény 🙂