avagy hogyan készítsünk régies hatású fotókat digitális gépünkkel vagy egy IPhone-nal?
Kezdetben volt a lyukkamera (1830), aztán jöttek a jobbnál jobb objektívek, a jobbnál jobb filmek, beköszöntött a digitális fotózás korszaka, egy darabig még legyintgettünk „a digitális nem múlja felül a filmet”, aztán hipp-hopp néhány dologban felül is múlta…
Durván 175 év múlva a digitális fotó sokszor már bántóan élesnek tűnik, annyira „objektív”, hogy az emberek elkezdtek vágyakozni valami sejtelmesebbre, esetlegesebbre. Lelkes fotósok apró léket eszkábáltak digitális kameráikra, Photoshop trükkök születtek, hogy az utólagos matematikai pixelátszámítások eredményeként valami hasonló szülessen mint nagyon régen.
Még lelkesebb, mindenre elszánt kísérletezők pedig egyszerűen fogtak egy sörösdobozt, beletettek egy darab filmet (fotópapírt) és a fotózás misztikus pillanata előtt (ami eltarthatott akár percekig is) óvatosan eltávolították a fekete szigetelőszalagot a doboz oldalán fúrt lyuk elől. Aztán következett a sötétkamra vöröslő fénye, a fixírillat. Na ez már mágia a javából! (fiatalkoromban kisfiamnak megmutattam, hogyan „jön elő” a papírkép az előhívótálban, és ő csak ennyit mondott: „Apa, te varázsló vagy!”) Bizony Merlinnek lenni vérpezsdítő élmény 🙂
Aki nem akart visszamenni egészen a Camera Obscura nevű kályháig, de digitális fényképezőgépével mégis valami bájosan maszatos-karcosat akart elkövetni, azoknak találták ki a misztikus TTV (Through the Viewfinder) névre keresztelt öszvérmegoldást. A varázslat lényege az, hogy egy régi, filmes kétaknás fényképezőgép (TLR Camera) keresőjén látott képet fotózunk le egy fizikailag hozzáerősített digitális géppel. A régi gép szélei vignyettálnak, gyönyörű porszemekkel tarkítottak, ráadásul a sarkok felé elmegy az élesség és a színek is torzulnak. Az egész tákolmány kábé úgy fest, mint gyermekkorom (60-as évek) periszkópja. A végeredmény itt is sok millió digitális pixel, de ebbe már nem illik utólagosan szoftverrel belebuherálni. Naná, hogy puhány amatőrök kidolgoztak utólagos TTV effekteket Photoshophoz, hogy ne kelljen deszkadarabokkal/szigetelőszalaggal (már megint a szigetelőszalag, még találkozunk vele) bajmolódni, de a magára valamit adó TTV társadalom megveti az ilyen csalásokat.
Teltek múltak az évek, és betört a piacra az IPhone nevű mindenrejó kütyü, amivel a telefonáláson, internetezésen, játékon kívül (hogy csak a legfontosabbakat említsem) természetesen fényképezni is lehet. A kamera minősége annyival felülmúlta az elődtelefonokét, hogy törvényszerűvé vált a „Hipstamatic app” nevű szoftver piacra dobása. A Hipstamatic 100 kamerát a wisconsini Dorbowski fivérek találták ki és gyártották a saját kezükkel 1982-84-ig, egy primitív műanyagkamera volt műanyaglencsével 24x24mm-es négyzetes képeket készíthetett vele mind a 157 tulajdonos… Bátyjuk Richard pedig 2009-ben megalkotta azt a szoftvert, ami az előd gép minden hibáját tudta produkálni egy IPhone-on. Lehet objektívet, filmet, vakut cserélni, persze mindent csak virtuálisan, de az eredmény a beállításoknak megfelelő lesz. Természetesen azonnal feltölthetjük a képeket a Facebookra, ország-világ megelégedésére. (A Facebookon a „Hipstamatic” közösség jelenleg több mint 120.000 tagot számlál, és rengeteg képet töltöttek fel)
Ebben a cikkben a harmadik bekezdés kakukktojás volt, ugyanis egy lyukkamera akár egy gyufásdobozból, akár egy hangárból van összerakva, a digitális technika ki van zárva. Van még egy „plasztik fantasztik”-nak bezézett érdekes abszolúte filmes vonulat, ami önmaga megérdemli, hogy egy új cikket szenteljek neki: ez a LOMOGRAPHY jelenség.